00:35.
2011. november 17.

Egy napon, eléggé érthetetlen módon, hiszen semmiféle ilyen irányú képzettségem nem volt, meghívtak az Observer-hez balettkritikusnak. Talán mégsem volt a dolog annyira meglepő, hiszen a korszak egyik legbefolyásosabb drámakritikusának egyetlen tanult szakmája a krikett volt.

Brook életrajza nagyon szórakoztató és bár nem hasonlítanám szellemi nagyságához magamat, azért bátorkodok felfedezni pár közös dolgot bennünk, például, hogy nem tudjuk elképzelni miért vannak úgy oda mások az elidegenítő effektusokért, ahelyett, hogy átadnák magukat a fantáziájuknak, és hogy egy élettörténetet vétek úgy megírni, hogy időrendben és pontos adatokkal, amikor a múltunkat ugyanúgy látjuk, mint a jövőnket, elképzeljük csupán, és van rá néhány variációnk.

Nekem az életrajzomban például biztosan szerepelnének a fiam velem kapcsolatos megfigyelései :

anya, én azt annyira bírom benned, hogy még  a kádban sem azt csinálod, amit kell, például eszel meg olvasol, mindent széthagysz, mindig munkázol valamit, laptopot tartasz az ágyban, pedig egy nőnek egész nap csak pihennie kellene

 

Eddig 2 komment érkezett ()

  • 1. exhttp:
    2011. 11. 17. 19:58

    nabazzze, nekem ezzel a tök brookszerű kórismével személyiségzavart állapíott meg egy fölsőhuszonéves idegroncs pszichiáter csaj a jános kórházban, noha figyelmeztettem, h rá fog menni a libidója (& amije még van) arra a 60 hozzá hasonló zombira, aki őrjöngve kint toporzékolva sorba áll, + belé szuggeráltam, h nincs is személyiség, csak ócska szerepek vannak, és ebben nagy a taposás-nyalás, h ki melyiket tudja kiprostituálkodni magának.. és akkor akadt ki.. ordított.. a lehetőségekhez képest vigyorogva kértem, h fegyelmezze magát, mert nagyon indifferens a formás segge, dereka, és vélhetőn formás puncija vs. a hisztériás, lepcses szája.. azt is mondtam neki, h a jövőben nem lesznek pszichiáterek, hanem csak richter lélekorvos, teva pszichiáter, bayer lélekkurkász, pfizer agymosó, egis gyilkos, & fel fogják számolni az egész orvosi egyetemet, majd a gyógyszergyártó cégek fogják képezni a pszichiátereket (is), műtősök lesznek, orvosgépészek meg gyógyszerorvosok (egy volt bnőm lánya egyébként már a pfizer egyetemre jár).. nnna..

    veled mi történt ma szilvi? velem ez:

    Hosszasan lesegettem a vaskos budapesti szmogon át a Napocskát. Átjárta zsigereimet az endorfin, kicsit oldódott a depi, talán még káprázott a szemem, amikor megpillantottam egy ritka formás, fölső huszonéves, cigányforma nőt. Progeszteron, oxitocin és ösztrogén felhők libegték körül a derengő napfényben; fekete pamut harisnya, rövid szoknya, formásan ringó segg, pisze orr, nagy kerek, csillogó fekete szem, végtelenül kedves, mosolygós arc.

    Kihívón végigmértem és kinyíltam.

    -- Nagyon szomorú vagyok hölgyem, képzelje, ahogy öregszem egyre kevésbé kattannak rám a fiatalabb nők. Mit lehet ilyenkor tenni?

    -- Nem ázs á bájá mágának fiátálember, hogy öregsik, hánem, hogy nincs píze --, szólt bájosan visszamosolyogva.

    -- Ezt honnan lehet látni? --, kérdeztem elképedve.

    És a szépség csak nevetett, nevetett, hol cinikusan, hol végtelen melegséggel, jóindulattal. Majd továbbhullámzott a Városliget irányába.

    Szégyellősen és csalódottan eloldalogtam, morfondírozva baktattam haza: honnan lehet tudni, hogy nincs pénzem?

    Amikor hazaért a feleségem, rögtön elmeséltem neki, hogy jártam. És nála is kíváncsiskodam.

    -- Mackókám honnan lehet tudni, hogy nincs pénzem?

    És ő is vihogni kezdett, fülig ért a szája, szinte kinevetett. Értetlenül néztem rá.

    nem vettem észre édesem h kurva vagy
    ólomszürkén elkábított a szmogos nap
    holnap kiveszem az eldugott pénzem
    rilke összesből
    csak hadd dugjam beléd ezt az
    egókötvényekből tákolt énem
    míg két intim pillantásunk közt
    a tekintet végképp összedől

    és kiállok megint a szmogos ligetbe
    egy valag tízerest lobogtatva
    de inkább eurót vagy svájci frankot
    dugok beléd
    és várok rád várj reám
    míg él bennünk a remény

    (kicsit laposra sikeredett hirtelenjében a vége, azt hiszem, h dollárra kellet volna kihegyezni ;))

  • 2. exhttp:
    2011. 11. 17. 21:49

    hol nézem majd az eget
    a vöröslő google égbolt alatt,
    hol szippantok levegőt
    ki ad nekem Napot
    ki szívja tele a tüdőm
    józan és részeg szerelemmel?

    ki hacacárézza szanaszét
    ezt a dögtelepet
    ki megy le helyettem xanaxért?
    kit esz szét az álnok szeretet
    ki rúgja picsán
    az uccsó önarckép mecsetet
    egy amalgámos szatelitfogú
    jancsi és juliskás szexcsetet?

    ;)

Itt szólhatsz hozzá

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.